Soós Viktor Attila: Mindszenty József a magyarok lelkiismerete

Mindszenty József tisztelői előtt nem könnyű róla beszélni, hiszen talán elég jól ismerik Őt. Mégis megpróbálok életének néhány olyan mozzanatára fókuszálni, ami a legfontosabb és ma is aktuális.
  „Jaj nekünk, ha elfelejtjük őt!” - fogalmazta meg a flamand származású premontrei atya, Werenfried van Straaten, az Ostpriesterhilfe/Kirche in Not nevű katolikus segélyszervezet alapítója és vezetője 1978-ban. Nem felejthetjük, nem felejtjük el Őt! Itt van köztünk, itt van velünk a legnehezebb időkben is, irányt mutat számunkra, ahogy tette egész élete folyamán.

---

Százharminc évvel ezelőtt, 1892. március 29-én született Pehm József, egy nyugat-magyarországi kis faluban, a Vas vármegyei Csehimindszenten. A szülők életre szóló példát adtak számára a hitvallás és a felelősségvállalás terén. „A század elején az iskola a tudománynak, az erénynek és jellemnek vára volt és cifrábbnál-cifrább tiszavirág-gondolatok nem rakták bele gombáikat. Felelősségtudat élt tanárban, nevelőben és diákban ... Szigorú volt a régi iskola? Isten áldja meg a szigoráért! De volt nekünk részünk és a legegyszerűbb diáknak is volt része szeretetben.” – állapította meg később az egyházi iskolák államosítása idején. A gimnáziumi időszakban alakult ki benne a papi hivatás, lelkipásztor akart lenni. 1915. június 12-én szentelte pappá Mikes János szombathelyi megyéspüspök. Újmiséjét szülőfalujában mutatta be.

Mikes János püspök 1919-ben a helyi egyházközség kérésére nevezte ki a zalaegerszegi plébánia élére. Huszonhét esztendős volt ekkor és lett egy tizenhatezer lelkes város plébánosa. Nagy meglepetést keltett püspökének ezen döntése, de Pehm József később rászolgált püspöke bizalmára. A következő huszonöt évben – amíg itt volt plébános – újjászervezte és elmélyítette a hitéletet. Sokirányú lelkipásztori és társadalmi tevékenysége mellett értékes irodalmi műveket is alkotott.

Élete végéig ragaszkodó szeretettel vallotta magát a természeti szépségekben és történelmi emlékekben egyaránt gazdag Vas megye szülöttének. Szűkebb hazájának, a dimbes-dombos, szelíd szépségű vidéknek, a vasi Hegyhátnak a képe sohasem fakult meg az emlékezetében. A bűbájos tájban álló szülőfaluja iránti érzelmeinek azáltal is kifejezést adott, hogy 1942 augusztusában megváltoztatta vezetéknevét Pehm-ről Mindszenty-re, így írt erről: „A névváltoztatás nagy gondot okozott. Ötven évig hordtam – úgy érzem becsülettel. Ha ismertek, ezzel ismertek. Most már az új név inkább a fejfámra kell. Legjobb esetben enged Isten tíz évet munkára, ez már naplemente tollnak, szónak... Megtettem. Németországban irtózatos propaganda folyik annak igazolására, hogy hazánkat nevek szerint németek lakják. Egy vezető zalai tisztviselőt felszólítottak neve után: lépjen a Volksbund-ba. Hosszú ideig vívódtam, megviselte a lelkemet. De ha ezt egyszer magyar érdeknek láttam, meg kellett tennem.”

XII. Piusz pápa 1944. március 5-én nevezte ki veszprémi püspökké Mindszenty Józsefet. Püspökké szentelésére, Hamvas Endrével és Kovács Sándorral együtt Esztergomban a német megszállás napjaiban került sor. Mindszenty püspöki jelmondata Pannonia Sacra, püspöki címerébe pedig bekerült Szent Margit alakja, aki a magyar népért való engesztelés példaképe. Mindszenty ellenzett mindenféle diktatúrát. 1944. november 27-én a nyilasok letartóztatták. 

Serédi Jusztinán esztergomi érsek halála után, 1945. augusztus 16-án XII. Pius Mindszenty Józsefet nevezte ki esztergomi érsekké. Október 7-én az esztergomi bazilikában elmondott székfoglaló beszédében megállapította, hogy a háború és az összeomlás ideje alatt meglazultak az erkölcsök, ezt mondta: „Az elszakadt partok ellenében a lelkipásztorkodáson van a hangsúly. Ahol a természeti és a kinyilatkoztatott törvény megingott a szívekben, ott az elmélyülő hitélet annyi, mint a társadalom gátszakadásának a megállítása... Akarok jó pásztor lenni, aki – ha kell – életét adja juhaiért, Egyházáért, hazájáért... Akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tévelyek ellenében az örök igazságokat közvetítem népemnek és nemzetemnek.” XII. Piusz pápa 1946. február 18-án bíborosi rangra emelte.

Egy meggyőződéséhez minden körülmények között ragaszkodó, kérlelhetetlen vezető lépett a magyarországi katolikus egyháza élére. Történelmi-közjogi felfogásából fakadóan tisztsége alapján igényt tartott az irányt mutató közéleti szerepre, legitimistaként ellenezte a köztársasági államforma bevezetését. Ugyanakkor továbbra is felemelte szavát a kiszolgáltatottak és üldözöttek sorsának jobbítása érdekében, így állást foglalt a hadifoglyok és a szovjetek által kényszermunkára hurcoltak szabadon bocsátása mellett, tiltakozott a német nemzetiségű lakosság kitelepítése és a trianoni békeszerződés következtében kisebbségi sorba került magyarokat ért sérelmek miatt.

A hívek lelki megerősítését szolgálta egyik legsikeresebb kezdeményezése, az 1947. augusztus 15-i Mária-ünnepen meghirdetett, százezreket mozgósító Boldogasszony engesztelő- és imaév.

Mindszenty körül egyre fogyott a levegő: november 19-én a politikai rendőrség őrizetbe vette a titkárát, Zakar Andrást, majd a karácsonyi ünnepre időzítve, december 26-án hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés, valutaüzérkedés hamis vádjával őt magát is letartóztatták. Mindszenty készült az elkerülhetetlenre, főpap társaihoz, illetve papjaihoz írott levelekben visszautasította a sajtóban ellene felhozott vádakat, és előre semmisnek nyilvánított bármiféle beismerő vallomást. Tudta, hogy mi vár rá: kínvallatásnak vetették alá, majd 1949. február 8-án a hazai és nemzetközi sajtó érdeklődésétől kísért kirakatperben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

A kommunizmussal nyíltan konfrontálódott Mindszenty az antikommunista ellenállás jelképévé vált. Az ítéletet helyben hagyó másodfokú tárgyalásra 1949. júliusban már a nyilvánosság teljes kizárásával került sor. Mindszenty magánzárkában a budapesti Conti utca börtönben, majd a Gyűjtőfogházban raboskodott. Egészségi állapotára való tekintettel a börtönt felfüggesztették, házi őrizetbe helyezték. Felajánlották neki, hogy szabadon bocsátják, de elutasította, hogy az ellene lefolytatott eljárást utólag „törvényesítve” amnesztiát kérjen. 1955. július 17-től kényszerlakhelyen, Püspökszentlászlón, szeptember 2-től Felsőpetényben tartotta fogva az Államvédelmi Hatóság. 1956. október 30-án éjjel a szabadságharcosok kiszabadították. Nagy Imre kormánya hivatalosan rehabilitálta. November 3-án este a rádión keresztül beszédet mondott, amit később a Kádár János vezette pártállam jelentősen kiforgatott.

A forradalom és szabadságharc bukását követően, 1956. november 4-én, amikor a Nagy Imre kormány tagjai már a jugoszláv követségen menedéket találtak, Mindszenty József a legközelebb fekvő amerikai követségre ment és menedékjogot kért az Amerikai Egyesült Államok elnökétől. Amikor az első közeledések megindultak a Vatikán és a Magyar Népköztársaság között, Mindszenty József már hatodik éve az amerikai követség Szabadság téri épületében élt. A követség magyar alkalmazottjaival nem érintkezhetett és magyar látogatókat nem fogadhatott. Édesanyjának, nővéreinek és gyóntatójának engedték meg, hogy bizonyos időközökben meglátogathassák. Szinte nem érintkezhetett a külvilággal.

Hosszas tárgyalások, egyeztetések után 1971. szeptember 28-án a Szentszék és a magyar kormány megegyezése értelmében Mindszenty József elhagyhatta az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetséget, Rómába utazott, ahol VI. Pál pápa fogadta. Az Osservatore Romano hosszú cikket közölt az eseményről, melyben nyilvánosságra hozta Mindszenty József hercegprímás pápához írt levelét. Ebben a magyar főpásztor hazája elhagyását élete „talán legnagyobb keresztjének” nevezte.

Egy hónapos római tartózkodás után Bécsbe, a mindenkori esztergomi érsek tulajdonában lévő Pázmáneumba költözött és ezt követően a világon szétszóródott magyarokat látogatta. A lelkipásztori utak során bejárta Nyugat-Európát, Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát és Ausztráliát is. Mindenhol nagy szeretettel és tisztelettel fogadták. 1974-ben VI. Pál pápa üressé nyilvánította az esztergomi érseki széket, ami nagy fájdalmat jelentett a bíborosnak, de ezt követően nem használta az esztergomi érseki címét. Ebben az évben a frankfurti könyvvásárra megjelent Emlékirataim című munkája, melyben megpróbáltatásait, a kommunista diktatúra kegyetlenségeit örökítette meg.

Utolsó lelkipásztori útjára Dél-Amerikába, Venezuelába és Bolíviába utazott. Ezt követően visszatért Bécsbe, 1975. május 6-án hunyt el. Kérésének megfelelően ideiglenesen a máriacelli kegytemplomban temették el. 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilikában a hazahozott hamvait.

Ferenc pápa 2019. február 12-én elrendelte Mindszenty József életszentségének hivatalos elismeréséről szóló dekrétum kiadását. Az összegző megállapítás Mindszenty bíboros megvalósult életszentségéről így szólt: „Teljes odaadása Krisztus iránt, az Ő igazsága és igazságosságának érvényesülése iránt, a bizalommal teli ráhagyatkozása az isteni Gondviselésre, élő és állhatatos reménye, népe iránti szeretete, rendíthetetlen és szenvedélyes lelkipásztori tevékenysége, buzgósága az egyetértésért és a békéért, okossága és ereje, a világi dolgok iránti megvetése, és végül az evangéliumi eszményekre való folytonos törekvése – mindezek a vonások remekül megrajzolják Mindszenty bíboros lelki portréját. Erénygyakorlásával ékesítette a bíbort. Egész életét a Krisztusba és az Ő egyházába vetett hitének szentelte.”
Mindszenty József életútját nehezen lehetne tömörebben összefoglalni: „Devictus vincit – legyőzetve győz.”

Los Angelesben a Szent István magyar királyról elnevezett plébániatemplomban halála előtt tizenegy hónappal, 1974. június 14-én elmondott szentbeszédében hosszú és küzdelmes életútjára visszatekintve – többek között – a következő kijelentést tette: „Ha még egyszer kellene kezdenem az életet, úgy kezdeném, ahogy kezdettem. És ha teljes nyíltsággal látnám azt, hogy mi lesz a következménye, hát akkor is ugyanazt tenném, amit tettem...” Azt kívánom mindannyiunknak, hogy életünk vége felé hasonló módon tudjunk tekinteni saját életünkre!

(Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja emlékező előadás elhangzott, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban, 2022. március 29-én kedden, a Mindszenty József bíboros születésnek 130. évfordulója alkalmából bemutatott szentmisét követően.)