Mindszenty József bíboros beszéde a zalaegerszegi Mária Kongresszuson - 1948. szeptember 8.

Abból a gyönyörű, szívet melengető Boldogasszony Évből, amely mostanában szinte egyetlen nemzeti erőnk és vigasztalásunk, Zala vármegye sehogy sem maradhatott ki. Egyrészt a feledhetetlen és hatalmas méretű szombathelyi Mária-nap és templomszentelés megemlékezést kíván és ez az ősi katolikus, tehát Mária-tisztelő Zala földjén történhetik a legméltóbban. De másrészt az ősi intézmények és a történelem nagyjai itt beszédesen oktatnak a Mária-tiszteletre. 

---

Ide sűrűsödik és száll ma Szent László, Sümeg, Oltáros Mária-kegyhelyeinek; Nova, Sümeg Zalaegerszeg művészi Mária-szentélyeinek, a Balaton-melléki szentegyház-romok, a végváromladékok; a Mária-Zellt többször megjárt nagy Széchenyi István kegyúri templomain csak annyi és annyi Mária-templom és temető áldott lehelete a múltból és a jelenből. Idevilágít idegenből is az alsólendvai vár Eszterházy nádor kezével kigyújtott szombati mécsese, a Mura-közből Zrínyi Miklós Fájdalmas-anya tisztelete, a Zrínyiász fölséges invocaciója:

Szentséges királyné, hívom irgalmadat. Söjtörről, Pusztaszentlászlóról, Kehidáról ideragyog a haza bölcsének Mária-tisztelete, a nyakában hordott Mária-érme és a parlamentben is morzsolgatott rózsafüzére. A török idők vége felé, itt Zalaegerszegen lobbant fel új lánggal a Mária-tisztelet Forgách püspök tervezgetéseiben, amelyekbe Grázban kapcsolódik be a nagy Pázmány még mint egyetemi tanár. A XVIII. században gyönyörű kivirágzáshoz jut itt Magyarország Patronájának tisztelete, amit hirdetnek az ős vármegye házának emlékei, a Mária-ünnepek zarándoklatai, amelyeket nagy fénnyel a hivatalos város maga szervez meg.

Ma is folyamatos a Zala földjén soha meg nem szakadt Mária-tisztelet. A csonka magyar földön lehet százalékosan katolikusabb vármegye, mint Bács-Bodrog, de az ma csak gyenge csonk és torzó; lehet számbelileg több katolikust, Mária-tisztelőt felmutató vármegye, mint Pest vármegye; de számbelileg és százalékosan együtt itt él a legtöbb katolikus, tehát Mária-tisztelő. Zala derék népét élteti Mária Édesanyánk tisztelete, és nincs az a hulló, égető lávahamu, amely ezt a hit-világot maradéktalanul kiégetni és elborítani tudná.

A Mária-tisztelet erő és vigasztalás. A legerősebb szálakkal fűz a természetfelettiséghez, Egyházhoz, továbbá a hazához és letűnt nemzedékekhez. Vigasztaló igazságként gyújtja a jelen, vergődő magyarságnak azt a hitéleti és nemzeti fényforrást, hogy Mária nagyhatalmú, de lehajló irgalmú Édesanyánk, nemzetünk védelme.

Ezer éven keresztül rengeteg szerződést kötöttünk szomszédokkal, nagyhatalmakkal és kis népekkel. Volt idő, amikor diktáltuk; aztán rászorultságból kötöttük szerződéseinket. Akárhányat a szerződők esküje erősített meg, vagy egész világ előtt kötötték le magukat a népek segítségünkre és védelmünkre. Ezeknek alig láttuk valami eredményét, értelmét. Az egy felszabadító háborút kivéve, ha jöttek is segítségünkre, csak rosszabbodott az ínségünk. Legújabban 1918-ban beleszédültünk a Wilson-féle önrendelkezési jogok szépségébe, hallatlan reményeket fűztünk hozzájuk. Későn vettük észre, hogy mindenkinek szóltak ezek az elvek, de a négy égtáj magyarsága nem rendelkezhetett magával, ellenségei azonban kényükre-kedvükre rendelkezhettek vele. Megtévesztő statisztika, hegy- és vízrajz szerepelt a tárgyalás asztalánál. A minap de sokat beszéltek nekünk csudaszép chartákról, emberi jogokról, nyomor- és félelemmentes békéről. A többi égtájat – nem mostohaságból – most mellőzzük. De a Duna-Garam mentén magyarokat mint embereket is az ősi földön törvényen kívüli állapotba helyeztek, elvették nyelvüket, javaikat, templomaikat, iskoláikat, házaikat, temetőiket, kaptak helyettük gyalázatos magyar belenyugvással vándorbotot vagy szudétai házat, amelynek új lakói a csallóközi telkes gazdák és törpebirtokosok egy másik deportálás óta, csak az egerek és patkányok tanyáit kapták otthonul. Benne fuldokolnak a nyomorban és az űzött rabszolgák békéjében. Az emberi jogokról nem beszél senki; akik könnyedén világra szülték azokat, elhagyták, mint a fürj a fiát, strucc a tojását.

De sok várat emeltünk mi IV. Béla óta a magunk oltalmára; Pázmányok, Széchenyi Györgyök, vármegyék és szegény jobbágyok, de leginkább a templomok kelyhekkel, szentségtartókkal, hihetetlen áldozatokat hoztak várerősítési adó címén Nádorra, Eszékre, Szegedre, Temesvárra, Kanizsára, Csáktornyára, Érsekújvárra és a kisebb végvárakra. Fel-fellobbant bennük némelykor az egész világtól is megcsodáltan Hunyadi és Zrínyi diadalaiban a magyar hősiesség dicsősége; de bizony az országgyűlések sokszor vád alá helyezték a magyar és még többször az idegen várkapitányokat, akik könnyedén feladták a várakat és pusztulásra, dúlásra adtak viruló vidékeket, templomokat, nőket, erős férfiakat, apró csecsemőket és verítékes terményeket.

Mintha azon a borús testamentumos napon, 1038. augusztus 15-én nagy Szent István mindezt mind látta, átszenvedte volna, vészes időkre azért adta nekünk a történelmi csalódásokkal szemben az igazság tükörét, az elesettségben a Szomorúak vigasztalóját, gyötrődő Magyarok Boldogasszony és Fájdalmas Anya patrónáját.

Ebben a jelben, a Boldogasszony palástja alatt egyszer már felépült ez az ország. Most nekünk kell módot adnunk a Nagyasszonynak hívő magatartásunkkal, kitartó és egyetemes esengésünkkel arra, hogy megmutathassa, hogy pártfogása mit segíthet, hogy Édesanyánk ma is.

Ehhez az kell, hogy mi is Mária gyermekeinek bizonyítsuk magunkat az élet egész vonalán. A Boldogasszony Évének áramkörébe kapcsolódjék be egész hittel, bizalommal és szerető ragaszkodással az eddigi nagyszerűen megmozdult vonalakon belül minden vidék; falvak, városok, tanyák és családok.

Vannak nagy bűnök és fogyatékosságok világszerte és itt is. Az emberek nagy zűrzavara szembefordult az Isten rendjével. Elveszett a gép és tudomány vonalán az ember ott, ahol kereszténységtől elfordult, az igazságnak és szeretetnek hátat fordított. Hol vannak az Isten jogai, a Tízparancs három elseje; nem csoda, ha a többi is kiköltözött az emberi társadalomból; szülő és gyermek, felettes és alattvaló viszonya összevisszasága: az emberi élet, a családi javak, a vér, a becsület, igazság szentsége összeomlott. Árvízi hajósok nincsenek, csak gátfúrók és gátszakítók.

Négyszáz esztendő távolából egy különös törvényt idézek nektek feleletül, magyarázatul az ajkakon ülő kérdésekre. Az 1546. évi II. dekretum 2. paragrafusa mondja: „Hogy Magyarország nem szabadult föl, egyedül a mindenható Isten bosszuló haragjának tulajdonítható, aki ti. a nemzetre, ennek csaknem minden órán és napon elkövetett bűnei miatt, méltán neheztel.”

Ma idegesek, ha a nemzet szenvedéseiről beszélünk. Hogy ma gyötrődik győző és legyőzött, elég meglátni az általános nyugtalanságot. A Nemzetközi Gyermekvédelmi Tanácsadó Iroda statisztikája szerint csak Európában ötvenmillió gyermek él a legnagyobb nyomorban. Lengyelországban minden ötödik gyermek meghal az első életévben. Ki merné állítani, hogy ezek a statisztikák csak magyar adatot nem tartalmaznak?

És hogy csak a magyar volna ma boldog, ez lehet ábránd, de családok, osztályok, területek nem a boldog ember ingét hordják.

A Mária-napok a múltba és a természetfelettihez utalnak. Álljon meg a bűn-folyam és a Szeplőtelenre nézzünk; álljon meg a gyűlölet Etnája és az égi Édesanya szeretete palástként boruljon ránk. Gyermekkoromban, ha meghúzták a déli, esti harangot, szaladtunk haza, a tűzhely mellett együt mondtuk az Úrangyalát. Magyar falvak, városok, ismeritek-e még az Úrangyalát? Mozdul-e kalapotok és van-e imádságtok a harangszóra?

Úgy halljuk, most megint új magyar köszöntés van elindulóban. 1000-től 1920-ig egy magyar köszöntés kitartott és ez úgy szólt: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Amikor Trianon után hozták az újdonságot: Szebb jövőt!, utána a II. Trianon érésében Bátorságot, az Egyház helytelenítette mind a kettőt. Elmúltak, mint az a szebb jövő és az a bátorság, amit ígértek és hirdettek. Akármit hozzanak: akár előre, akár hátra, akár pajtás, akár elvtárs: a mi köszöntésünk volt és marad, a divatból sohasem megy ki: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ezt hirdetik templomaink, temetőink, szent hitünk, barázdáink és műhelyeink, de összes tiszteletre méltó családi házaink is. Nincs más név, amelyben üdvösségünk lelhetnénk, mint a mi Urunk Jézus Krisztus neve. Ezt a nevet ajánlja nekünk a Magyarok Nagyasszonya is.

Aztán Rózsafüzér, engesztelés, elsőszombat kell. Ha ezeken keresztül Magyarország és benne Zala népe megtalálja ezer éve megőrző, fenntartó Nagyasszonyunkat, akkor életet talál, mert az 1566-i országgyűlés szerint ő az, aki leggyötrelmesebb állapotunkat szánó tekintetre méltatja.                                                                     (Forrás: Martinus.hu)