A Szentatya találkozója a magyar püspökökkel

Szeptember 12-én, vasárnap reggel Budapesten a Szentatya a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz csarnokában találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A testvéri hangulatú, több mint fél órás találkozón a Szentatya többször is élőszóban, szabadon eltért az írásban kiadott szövegtől.

---

Ferenc pápa örömmel fogadta a Püspöki Konferencia ajándékát, egy ezüstből készült kelyhet és paténát. A kehely Tau kereszttel (utalva Assisi Szent Ferencre, a Szentatya választottjára), és az Eucharisztiában köztünk lévő Krisztus (Isten Báránya) szimbólumával díszített, aljára a jeles alkalomra emlékeztető latin szöveget véstek. A paténa színoldalára a Szentatya címerábrázolása került. A kehely készítője Szabó János ötvös, fémrestaurátor, aki Ozsvári Csaba ötvösművésszel együtt dolgozott a missziós kereszt elkészítésén, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma.

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke köszöntőjének és a Szentatya elhangzott beszédének hivatalos magyar nyelvű változatát teljes terjedelmükben közöljük.

Veres András püspök köszöntője:

Szentatya!
Megilletődötten, a Szent Péter utódának kijáró fiúi tisztelettel köszöntöm a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Tagjainak nevében. Ez az ország Szent István, első királyunk óta, aki az Ön egykori elődjétől, II. Szilveszter pápától kapta a királyi koronát, rendíthetetlen hűséggel kiáll Róma püspöke mellett. Ennek alapja az evangéliumi hit és annak tudata, hogy Isten Országát csak krisztusi szeretettel és összefogással tudjuk hitelesen hirdetni és eredményesen megvalósítani. Nemcsak az Egyház hajóját, de az elmúlt ezer évben ezt az országot is gyakran tépázták viharok. Országunk itt, Közép-Európában a nagy népvándorlások felvonulási területe volt évszázadokon át. Ezen háborúk – tatár, török, német és szovjet inváziók – az egyházi struktúrát és a keresztény hitet igyekeztek megsemmisíteni. Az ateizmus több évtizedes erőszakos tevékenységének lelkekben okozott pusztító következményeit mind a mai napig érezzük. Ugyanakkor hazánkban is megjelentek a nyugati szekularizáció jól ismert negatív jelenségei.

Napjainkban a Krisztus által hozott Evangélium hirdetését tartjuk legsürgetőbb és legfontosabb feladatunknak. Ebben a papság segítségére van az a „szent maradék”, az a nem nagyszámú, de hűséges hívő közösség, akik az üldöztetés idején is kitartottak hitük és az Egyház mellett. Velük törekszünk megvalósítani az új evangelizációt, amelyre népünknek is rendkívül nagy szüksége van.

Sajnos hazánkban is kevés a papi és a szerzetesi hivatás. De hiszünk abban, hogy miként az Egyház kezdetekor a tizenkét apostol és az elkötelezett hívő közösség, ma ugyanúgy mi is, ha kevesen is – Isten segítségével – nagy eredményekre lehetünk képesek a hit továbbadásában. Törekszünk a keresztény családok megerősítésére, akikért ebben az évben különösen is sokat imádkozunk. A szentmise, az Eucharisztia ünneplését igyekszünk mindenki számára legalább vasárnaponként elérhetővé tenni. A velünk élő Krisztustól várjuk plébániai közösségeink és az Egyház megerősödését. Hisszük, hogy minden forrásunk belőle fakad.

Szentatya!
Óriási öröm számunkra, hogy az Ön vezetésével ünnepelhetjük ma az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét. Isten hozta Magyarországon, kívánjuk, hogy nemzetünk szentjei – Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit és a többi szent életű elődeink – segítsék Önt továbbra is péteri szolgálatában! Vezesse Önt a Szentlélek minden szándékában! Kérjük népünkre apostoli áldását, hogy a keresztény hit értékeinek védelmében továbbra is hűségesek maradjunk.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
*

Ferenc pápa beszéde:

Kedves Püspök Testvéreim!
Nagyon örülök, hogy itt lehetek közöttetek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróünnepsége alkalmából. Hálásan köszönöm Veres András püspök úr köszöntőszavait és az ajándékot, melyet mindannyiótok nevében adott: nagyon szép, nagyon szép! Köszönöm! Én is üdvözöllek mindannyiótokat, megköszönve a fogadtatást és ennek az eseménynek a megszervezését, amely az Eucharisztia központi szerepére emlékeztet az Egyház életében.

Szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, pontosan az Eucharisztia gesztusából kiindulva. A kenyérben és a borban ott látjuk Krisztust, aki testét és vérét adja értünk. A magyar Egyház hosszú történelme alatt, amelyet végigkísért a szilárd hit, az üldöztetések és a vértanúk áldozata, mindvégig különösen ragaszkodott Krisztus áldozatához. Számos férfi és nő, sok püspök és pap élte meg azt, amit az oltáron megünnepelt: vállalták, hogy a búzaszemek módjára megőrölje őket a világ, hogy mindenki jóllakhasson Isten szeretetével; engedték, hogy a szőlőszemekhez hasonlóan összetörjék őket, hogy Krisztus véréből új, éltető nedű fakadhasson. Őket összetörték, de szeretetáldozatuk az újjászületés evangéliumi magja lett, amelyet elvetettek ennek a népnek a történelmébe.

Ha végigtekintünk ezen az elmúlt történelmen, amelyet vér és mártírok kísértek, úgy indulhatunk a jövő felé, hogy magunkévá tesszük a vértanúk vágyát: megélni a szeretetet és tanúságot tenni az Evangéliumról. Az Egyház életében mindig együtt kell tartani ezt a két valóságot: őriznünk kell a múltat és a jövőbe kell tekintenünk. Meg kell őrizni vallásos gyökereinket és történelmünket, amelyből származunk, de nem tekinthetünk csak visszafelé: előre kell néznünk ahhoz, hogy megtaláljuk az Evangélium hirdetésének új útjait.

Élénken őrzöm a szívemben a Congregatio Jesu tagjait, vagyis azokat az angolkisasszonyokat, akik a vallásüldözés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat. Személyiségükből fakadó bátorsággal és hivatásukhoz hűen megalakították a Ward Mária Kollégiumot Plátanos városában a fővároshoz, Buenos Aireshez közel. Sokat tanultam az ő erejükből, bátorságukból, türelmükből és hazaszeretetükből, számomra tanúságtételt jelentettek. Amikor ma itt megemlékezem róluk, velük együtt tisztelettel felidézem azt a sok férfit és nőt is, akiknek száműzetésbe kellett menekülniük és azokat is, akik a hazájukért és a hitükért az életüket áldozták.

Mint Pásztorok, arra kaptatok elsősorban meghívást, hogy emlékeztessétek népeteket: a keresztény hagyomány, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott „nem dolgok és szavak gyűjteménye, mint egy doboz élettelen dolgokkal; a Szenthagyomány az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe” (Általános kihallgatás, 2006. május 3). A Kongresszus témájául a 88. zsoltár egy versét választottátok: „Minden forrásom belőled fakad.” Így van: az Egyház a forrásból, Krisztusból születik, és az a küldetése, hogy az Evangélium, az élő víz folyója, amely végtelenül nagyobb és befogadóbb, mint a ti hatalmas Dunátok, eljuthasson a világ és az emberi szív száraz területeire, megtisztítsa ezeket és betöltse szomjúságukat. A püspöki szolgálat tehát nem arra való, hogy egy múltbeli üzenetet ismételjünk, hanem az örökké aktuális Evangélium prófétai hangja Isten szent népének életében, a mai világ történései közepette.

Hadd adjak néhány iránymutatást arra nézve, hogyan folytassátok ezt a küldetéseteket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajándéka a Szentatyának, egy ezüstből készült kehely és paténa.