„A felejtés völgyétől a tűz paradicsomáig” - Mindszenty József újratemetésének visszhangja -

„Emberemlékezet óta nem voltak ennyien az esztergomi bazilika előtti téren” – tudósította az Új Ember katolikus hetilapot Kipke Tamás főszerkesztő-helyettes az 1991-es év egyik meghatározó egyházi eseményéről, Mindszenty József hercegprímás újratemetéséről.[1] A napi- és hetilapok hosszan foglalkoztak az ünnepen elhangzott egyházi és politikai üzenetekkel. 

​Több lap közölt részleteket Antall József miniszterelnök Esztergomban mondott beszédéből. A kormányfő – aki mint kiemelte, az egyetemes magyarság, a köztársasági elnök, az országgyűlés, a kormány és külön felkérésre a Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége[2] nevében is búcsúzott – azt hangsúlyozta: az ország újratemetéseken keresztül születik újjá, most pedig „el kell, hogy némuljanak a kicsinyes viták”.[3] A Magyar Fórum címlapon közölte Lezsák Sándor hegyeshalmi határátkelőn, Mindszenty József hamvainak fogadásakor elhangzott beszédét. A Magyar Demokrata Fórum alapítója a bíboros végrendeletének legtöbbet idézett és vitatott részeit citálta, majd – Németh Lászlót parafrazeálva – megerősítette: „újra emelkedő nemzetként állunk előtted, Bíborosunk!”.[4]
​
A szertartással természetesen a radikális újraértékelés is folytatódott: a bíboros méltatása, valós szerepének bemutatása és példaképként  állítása is lehetségessé vált. A bíborosé, akit a megelőző évtizedekben csupán a legnegatívabb kontextusban engedtek emlegetni – ahogy Csurka István fogalmazott, ő volt „az első perctől kezdve legtöbbet mocskolt és üldözött mártírunk”.[5] Mindszenty életének és működésének bizonyos elemeit – így a kommunista diktatúrával szembeni rendíthetetlen kiállását vagy az elveihez történő szigorú ragaszkodást – a sajtóban megnyilvánulók egyöntetűen elismerték, ám felfogásának bizonyos elemeit többen kritikával illették. A katolikus egyház és a keresztényszociális politikai pártok történetét kutató történész, Gergely Jenő[6] gondolkodása számos elemében anakronisztikusnak nevezte Mindszentyt.[7] Szabó Miklós, az akkor a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedő történész Mindszentyt Barankovics Istvánnal, a Demokrata Néppárt elnökével állította szembe: míg előbbit „nem demokratikus aurájú” alaknak, „a századfordulón született politikai katolicizmus kimagasló alakjának”, utóbbit valódi demokratának írta le. Aktuálpolitikai felhangokat is tartalmazó írásában az akkori legkisebb kormánypártot, a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) a két történelmi szereplő közötti választásra szólította fel. Szabó Miklós Mindszenty legnagyobb hibájának azt nevezte, hogy 1956. november 3-ai rádiószózatával – amelyben Nagy Imre kormányát „a bukott rendszer örököseinek” nevezte – szerinte megbontotta a forradalom alatt kibontakozó nemzeti egységet.[8] Az Új Magyarországnak nyilatkozó Keresztury Dezső, az 1945 utáni koalíciós időszak parasztpárti vallás- és közoktatási minisztere szintén ellentmondásos képet rajzolt Mindszentyről: szerinte a bíboros az egyik szélsőséget, míg Révai József és Gerő Ernő a másikat képviselte az akkori magyar politikában. Az Eötvös Collegium egykori igazgatója ugyanakkor elismerte: a bíborosnak utólag értékelve sok mindenben, így a kommunistákkal szembeni erőteljes bizalmatlanságában is igaza volt.[9] A Mindszenty-újratemetés idején keletkezett írásokat áttekintve arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a bíboros ellen marginálisan manapság megfogalmazott antiszemita vádaknak[10] ekkor még nyomuk sem volt a közbeszédben, ezzel szemben az akkor még veszprémi érsek nyilasok alatti fogságát több írás taglalta.[11]

A Mindszenty-újratemetés értelemszerűen a katolikus egyházon belüli vitákat, pontosabban szólva a katolikus egyház kommunista diktatúra alatti működésének történetét övező véleménykülönbségeket is felszínre hozta. A katolikus hetilap újratemetésre készült és azutáni számaiban Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Gyulay Endre szegedi-csanádi püspök méltatta a hercegprímást.[12] Utóbbi írása Mindszenty szerepének történelmi értékelése mellett az egyház elmúlt évtizedeinek ellentmondásaira is reflektált. Gondolatai egyfajta kollektív bocsánatkérésként is értelmezhetők: „Átnézve egyházmegyém börtönviselt papjainak névsorát, elődeim nevében is bocsánatot kérek, ha nem tudták őket megvédeni, vagy ha szabadulásukkor nem a szenvedéseikért őket megillető elismeréssel fogadták bármelyiküket. Azért is, ha sokakat nem az emberileg megérdemelt pozícióba állították; és azoktól a világiaktól is, akiket hitük miatt üldöztek és ellenük nyilatkoztak az adott kényszerhelyzetben, vagy nem eléggé álltak ki mellettük. […] És szeretném hozzátenni: minden emberi gyengeség mögött is érdemes fölfedezni a Gondviselő Isten nem ember módon történő gondolkozásának nagyszerű, embert szerető terveit is.”[13]

Aligha véletlen, hogy az újratemetés során Paskai László, aki Mindszenty második utódja volt esztergomi érsekként, meglehetősen passzívnak mutatkozott.[14] A bíboros nemcsak sokak szemében történt kompromittálódása és széles körben megkérdőjelezett egyházvezetői működése, de Mindszentyvel kapcsolatos korábbi nyilatkozatai[15] miatt is jobbnak láthatta a „háttérbe vonulást”. Az újratemetés lefolyásának kritikusai pontosan az egyház megújulását, a tabula rasát hiányolták. A kommunista diktatúra elnyomását megszenvedő, és az akkori egyházi vezetés által elítélt kisközösségi vezető, Bulányi György[16] ennek szellemében kifejezetten károsnak nevezte az egyházon belüli kibontakozási folyamatra nézve, hogy Mindszentyt azok temetik újra, akik „Mindszenty-ellenességük folytán nyerhették el a Vatikán és a magyar állam, közelebbről az Állami Egyházügyi Hivatal megegyezése révén kiérdemelt pozícióikat a katolikus hierarchiában”. Bulányi azt tartotta volna kívánatosnak, ha emigráns püspökök és papok – akik „vállalták a száműzetést is akár, semhogy bármilyen alkuba bocsátkozzanak a kommunista-ateista diktatúrával” – celebrálnák a bíboros újratemetési szertartását.[17] Bulányi már a szertartás után adott nyilatkozatában is nyilvánvalóvá tette az ellentmondást egyes egyházi vezetők – és kiemelten Paskai – korábbi és jelenlegi véleménye között. Szerinte „ha a katolikus egyház a gondolkodni tudó embereket is meg akarja nyerni, akkor ezzel a temetéssel újabb öngólt rúgott magának”.[18] A szintén a Bokorhoz tartozó Merza József matematikus is az egyházi megújulás és „átvilágítás” lehetőségével kapcsolta össze az újratemetést és Mindszenty alakjának újraértékelését: „Valakinek talán bocsánatot kellene kérni tőle úgy, amint az esztergomi érsek képviselője tette néhány évvel ezelőtt a Regnum közösség egykori vezetője, Emődi László temetésén.[19] A Püspöki Karnak tényfeltáró és a mulasztásokra is rámutató nyilatkozatot kell tennie. A bűnöket el kell ítélni, a bűnök okait meg kell nevezni. Az egyház nem élhet vakságban. […] Egyházi vezetőink tiszta beszéddel és emberi közvetlenséggel nyissanak új fejezetet egyházunk életében. Tudniuk kell, hogy hívek tömege vesztette el hitét Istenben, mert elvesztette hitét elöljáróiban. Tudni kell, hogy ez a jövőben is folytatódhat, mert a szekularizált Európába való boldog megérkezésünk nem kedvez a felületes vallásosságnak.”[20] Világi katolikusként mondott éles bírálatot az otthoni és a világegyház kérdéshez való viszonyulásáról a legitimista Mindszentyvel kiváló kapcsolatokat ápoló Habsburg Ottó, aki szerint a hercegprímás és kiállása „állandó szemrehányást” okozott az otthon más utat követő egyházi vezetők számára. Nem felejtette el megemlíteni ugyanakkor a Vatikán „keleti politikáját”, és a Mindszentyvel kapcsolatos igazságtalan és a katolicizmus igazi szellemének nem megfelelő döntését sem, mely „jobban fájt neki, mint bármi, amit az otthoni bitorlók követtek el ellene”.[21]

Mindszenty végrendeletéből – pontosabban: végrendeleteiből[22] – több lap is közölt részleteket, teljes formájában az Új Ember újratemetés idején megjelent számában volt olvasható. Azon túl, hogy a bíboros saját, az adott korban legfontosabbnak vélt üzeneteit fogalmazta meg benne – a magyar nép tartásáról, a drasztikusan növekvő számú abortuszok elutasításáról, az ország felszabadulása utáni rendről, az egyházról, valamint az emigráció feladatairól –, temetésére vonatkozó, egyértelműnek látszó szándékai komoly vihart váltottak ki: „Holttestem egyelőre itt kerüljön a legegyszerűbb pihenőre; lehetőleg magyar papok sírja közelében, és a hívek áhított imája közepette. Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba.” Bizonyos, elsősorban az emigrációban nyilvánosságot kapott körök „a moszkvai hitetlenség csillagának” lehullását az utolsó szovjet katona kivonulásával azonosították. A bíboros utolsó titkára, Mészáros Tibor szerint Mindszenty szóbeli kiegészítést fűzött a végrendelethez, amelyben már konkretizálta, hogy csak akkor vihetik haza, „ha az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország földjét”.[23] Szőke János szalézi szerzetes, Mindszenty boldoggá avatási ügyének későbbi posztulátora úgy vélte: ilyen horderejű kikötést a bíboros biztosan bevezetett volna írásbeli végrendeletébe is.[24] Nagy Alajos ’56-os emigráns, az események aktív résztvevője későbbi elemzésében/visszaemlékezésében maga is egyetértett Mészáros végrendelet-értelmezésével, de úgy vélte: az idő előtti hazahozatalt már nem lehet semmissé tenni, ugyanakkor meg kell akadályozni, „hogy a kinti kollaboránsok és az itthoni megalkuvók tőkét kovácsoljanak a földi maradványok hazahozatalából, hogy a hercegprímás ellenfeleiből most az ő támogatói legyenek”.

Mindszenty József gondolatainak megismerését, a vele való azonosulás lehetőségét nagyban segítették azok a dokumentumközlések, amelyek a korábbi évtizedekben természetszerűleg nem jelenhettek meg. A magyar társadalom érdeklődő része végre megismerkedhetett a bíboros igazi énjével és szellemével: antikommunista kiállásával, szenvedéstörténetével, de 1956. november 3-ai beszédének valós tartalmával is.[25] Mindszenty eredetileg emigrációban megjelent emlékiratai[26] a változások sodrában Magyarországon is megjelenhettek[27] – több lap az újratemetéshez időzítve innen közölt részleteket.[28] Igazi kuriózumnak tekinthető az Új Ember által közölt, addig még kiadatlan Mécs László-vers 1946 januárjából, amelyben költői szavakkal jövendöli meg a bíboros mártíromságát,[29] de szintén figyelemreméltó ugyanebben a lapszámban a dél-amerikai – és közvetve az egész emigráns – magyarsághoz szóló bíborosi üzenet is.[30] Mindennél jobban jellemzi ugyanakkor Mindszenty egyszerre karakán és engedelmes magatartását egy, Pozsgai József újságíró által 1974 szeptemberében a bécsi Pázmáneumban vele készített interjú, amelyet a Magyar Nemzet közölt. „Én mindig mondtam Rómának is, hogy én jobban ismerem az otthoni helyzetet. Nekem több kapcsolatom volt a magyar élettel, még a fogságom és félfogságom idején is, amíg 15 évig ott voltam az amerikai követségen. […] Nevetségessé válik valaki, aki azért, mert egy sérelem érte, most a hitét tagadja meg. Nem azért lettem hívő, hogy mindig jót cselekedjenek velem. Amikor annak idején, Prohászka püspököt[31] indexre tették Rómában, akkor Az Est című lap[32] kezdte Prohászka püspököt magasztalni: Prohászka okosabb, mint X. Pius pápa – ezt írta. Erre Prohászka püspök nyilatkozott, hogy ő nem szorul rá a baloldal támogatására, tudom, mit kell tennem… Ez helyes és én sem fogok senkinek a hitében kárt tenni.”[33]

Mindszenty gondolkodásának és közbeszédbe való visszakerülésének megtermékenyítő erejére jó példa Pozsgai Zsolt rendező nyilatkozata, aki e napokban számolt be a bíboros színházi megjelenítésével kapcsolatos terveiről: „Régen dédelgetek magamban valamiféle drámai trilógia-tervet: Szeretlek cirkusz, Szeretlek Faust,[34] Szeretlek köztársaság. […] A trilógia darabjaiban, így a középsőben is, az élet valamely területén művészetéhez, hitéhez vagy szakmájához görcsösen ragaszkodó, meg nem alkuvó férfiak tragédiájáról van szó. Jávor Pál is, Mindszenty József is ilyen alak. […] A darab sem egy az egyben Mindszenty története; hanem egy színész és egy pap története. Isten katonájáé és Thália papjáé. […] Jávor Pál abszolút kintről, az élet sűrűjéből jött. Mulatós, színpad és nő ihlette, gyakorlati ember. A főpap pedig kissé hitében csontosodott, kissé bigott, kicsit aszkétaszerű. Kettejük pokoljárásából derül ki jellemük sok azonos tulajdonsága. Igazságérzet, ellenzékiség, szembenállás a hatalommal. Két ellenkező pólusú ember, de mindkettő a legmélyebb humanista szándékoktól vezérelve. A tíz fausti poklon vezetem át majd a papot és a színészt. A felejtés völgyétől egészen a tűz paradicsomáig. És ez a tíz epizód Mindszenty életéből s annak árnyékában Jávorról, a magyar Faust-történetem. A színész itt egy kicsit Mefisztó is, s a két jellem így egészíti ki egymást.”[35]      
                                                                                           Nagymihály Zoltán történész, 
a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos segédmunkatársa

(Forrás: RENDSZERVÁLTÓ SZEMLE - a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum folyóirata - VI. évfolyam, 1. száma - Nyitókép: Mindszenty József hercegprímás esztergomi újratemetése, fotó: RETÖRKI Archívum, Lakiteleki Rendszerváltó Archívum, Fényképtár, 217. doboz)

Lábjegyzet: [1] Kipke Tamás: Mindszenty hercegprímás hazatért. Befejezett múlt. Új Ember, 1990. 05. 12. 1. Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el Bécsben. Kilenc nap múlva, végakaratának megfelelően, ideiglenesen a máriacelli bazilikában temették el. Az újratemetésre – halála napjához igazodva – május 4-én, az Esztergomi Bazilikában került sor. 
[2] Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége: Az 1956-os forradalom napjaiban létrejött Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) emigrációban tovább élő szervezete, amelyet Vidovics Ferenc volt országgyűlési képviselő alapított. A ’70-es években Mindszenty József fővédnöke volt a szövetségnek, amelyet 1991-ben Helcz Tibor vezetett. 
[3] A beszédet egészében közli: Antall József: Beszéd Mindszenty bíboros temetésén. Magyarország, 1991. 05. 10. 3. 
[4] Lezsák Sándor: Mindszenty koporsója előtt. Magyar Fórum, 1991. 05. 09. 1. 
[5] Csurka István: Jegyzet a Vasárnapi Újságban 1991. május 5-én. Magyar Fórum, 1991. 05. 09. 4. 
[6] Gergely Jenő (1944–2009): történész. 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi doktora. Több egyházi személy életútját bemutatta (Mindszenty mellett Prohászka Ottokárét és Serédi Jusztiniánét is), kutatta a katolikus egyház és a kereszténydemokrácia történetét, a Mindszenty-perről 2001-ben jelent meg kötete.
[7] Gergely Jenő állítására példaként Mindszenty a hercegprímás közjogi tisztségéről, az egyház oktatásban játszott szerepéről és a kötelező hitoktatásról szóló álláspontját említi. In: Faggyas Sándor: Mindszenty öröksége. Népszava, 1991. 05. 03. 11.
[8] Szabó Miklós: Mindszenty és Barankovics. Beszélő, 1991. 05. 18. 5.
[9] Szávai Géza: Szabadon szolgál a szellem. Beszélgetés Keresztury Dezsővel a műveltség reformjáról. Új Magyarország, 1991. 05. 29. 10.
[10] A vita sajtóban, illetve történeti blogon megjelenő közleményeit lásd: Hamvay Péter: „Türelmetlen és megrögzötten antiszemita személy volt”. Paksy Zoltán történész Mindszenty Józsefről. Magyar Narancs, 2016. 04. 13.; Pethő Tibor: Üres szék. Mindszenty József emlékezete: nagy formátumú nemzeti hős. [Beszélgetés Balogh Margittal]. Magyar Nemzet Melléklet, 2016. 04. 23. 27.; Nyári Gábor: A bíbor ötven árnyalata. Lehet-e példakép Mindszenty? Horthy-Korszakot Kutatók Társasága Blog, 2016. 04. 16. https://horthykorszak.blog.hu/2016/04/16/a_bibor_50_arnyalata (Utolsó letöltés: 2021. 03. 21.); Paksy Zoltán: Válasz a bíbor árnyalataira. Horthy-Korszakot Kutatók Társasága Blog, 2016. 04. 16.https://horthykorszak.blog.hu/2016/05/14/paksy_zoltan_valasz_a_bibor_arnyalataira (Utolsó letöltés: 2021. 03. 21.); Nyári Gábor: Mindszenty-vita. Avagy a „csúsztató publicista” szakmai válasza az „objektív történésznek”. Horthy-Korszakot Kutatók Társasága Blog, 2016. 06. 07. https://horthykorszak.blog.hu/2016/06/07/mindszenty-vita (Utolsó letöltés: 2021. 03. 21.).
[11] Ezek közül érdemes megemlíteni Geiszbühl Mátyás fertőrákosi plébános–börtönlelkész visszaemlékezését Mindszenty és társai sopronkőhidai rabságáról, amelyet – Vértessy Sándor szerkesztésében – a Népszabadság közölt: Geiszbühl Mátyás: Mindszenty Sopronkőhidán. Szerk. Vértessy Sándor. Népszabadság, 1991. 05. 04. 7.
[12] Seregély István: Megköszönöm Istennek. Új Ember, 1991. 05. 05. 5.; Gyulay Endre: Ha másként is nézem… Hitpróbáló idők voltak. Új Ember, 1991. 05. 19. 1.
[13] Gyulay i. m. 1991, 1.
[14] E passzivitást a temetés előkészületeiben nagy szerepet játszó emigráció is elvárta, sőt kifejezetten kérte az esztergomi érsektől. Erről és az újratemetés lefolyásáról lásd: Nagy Alajos: „Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga”. Mindszenty hamvainak hazahozatala. Vasi Szemle, 2004/6, 3–27.
[15] Paskai László még 1986-ban is így nyilatkozott Mindszentyről az osztrák Wochenpresse című lapnak: „Nem igaz, hogy a kommunisták 1945 után a katolikus egyházat ki akarták volna radírozni. Ahogy én tudom, Rákosi Mátyás fel akarta venni a párbeszédet a Vatikánnal. De az ötvenes években a katolikus egyház a megkövesedés állapotában volt. Ha Magyarország akkori bíboros-prímása, Mindszenty József nem számította volna el magát, minden másként jött volna. De Mindszenty azon a véleményen volt, hogy a kommunista rezsim csak idő kérdése, és pár év múlva ki lehet szorítani a hatalmi pozícióból. Mint mindenki tudja, az akkori bíboros-prímás tévedett. Ez a nehéz következményekkel járó tévedés a magyar katolikus egyháznak majdnem mindenbe került, majdnem minden szerzetesrendet és iskolát és a legtöbb intézményt feloszlatták.” Idézi: Szőnyi Szilárd: Próféta a saját hazájában. Mindszenty József, a politizáló főpap kultusza. Heti Válasz, 2012. 09. 20. [59–63.] 62.; Ungváry Krisztián: Mozgástér és kényszerpályák. Ecsetvonások egy egyházfő életrajzához. Élet és Irodalom, 2006. 02. 03. Mint Nagy Alajos fent idézett tanulmánya rámutat, Paskai a lapban később közzétett nyilatkozatában elismerte, hogy a közölt válaszok szóról szóra megfelelnek az általa mondottaknak. Egy évvel később, 1987-ben, az emigráns Blumgrund Jánosnak írt levelében már „manipulációt” emlegetett. In: Nagy i. m. 2004, 8–9.
[16] Bulányi György (1919–2010): piarista szerzetes. 1945-ben alapította a Bokor katolikus kisközösséget. 1952-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, 1956-ban kiszabadult, ám 1958 és 1960 között befejezte büntetése letöltését. A Bokor közösség számos tagja az erőszakmentességet középpontba állítva megtagadta a katonai szolgálatot, ennek folytán állami és egyházi eljárás is indult ellene. 1982-ben a püspöki kar eltiltotta a nyilvános misézéstől. 1986-ban a Hittani Kongregáció is felszólította tanításainak visszavonására. A vele szemben alkalmazott egyházi szankciókat 1997-ben oldották fel.
[17] Toldi Éva: Vihar a Mindszenty-temetés körül. Mikor és kik temessék Magyarország vértanú hercegprímását? Veszprémi Napló, 1991. 05. 02. 2.
[18] Hudra Árpád: Öngólt rúgott a Mindszenty-temetéssel. Bulányi páter Paskai bíborosról. Magyar Hírlap, 1991. 05. 14. 4.
[19] Szepesdi Ervin esztergomi érseki helynök Emődi László temetésén 1989 januárjában úgy fogalmazott: „: „Itt, a ravatalodnál, Emődi László, bocsánatot kérünk tőled… Itt megígérjük neked, hogy a Regnum ideáljait óvni, védeni és ápolni fogjuk.” Idézi: Dobszay János: Mozaikok a Regnum életéből. Budapest, Corvinus, 1996, 116–121.
[20] Csapody Tamás: Mindszenty tragédiája. A nagypolitika, az engedelmesség és a lelkiismeretesség. Pesti Hírlap, 1991. 05. 02. 8.
[21] Habsburg Ottó: Élete utolsó percéig hű maradt eszméihez. Magyar Nemzet, 1991. 05. 04. 8.
[22] A bíboros első végrendelete 1962 októberében készült, a budapesti amerikai nagykövetségen, ezt követte egy kiegészítés, még az év novemberében. Az 1973 novemberében Bécsben készült második részhez a halála előtti napon, 1975. május 5-én fűzött kiegészítést. Mindszenty József végrendelete. Új Ember, 1991. 05. 05. 7.
[23] Mészáros Tibor és néhány társa ennek az akaratnak kívánt megfelelni akkor, amikor Máriacellben hozzáláncolták magukat a katedrális Szent László-kápolnájának bejáratához, így megakadályozva a szerintük idő előtti újratemetést. A máriacelli eseménysorozatról általában rövid intermezzóként számoltak be a magyarországi lapok, kivéve a Pesti Hírlapot, amelynek helyszíni tudósítója több írásban foglalkozott az eseménnyel, szolidaritását kifejezve a tiltakozókkal. Lásd bővebben: Vigh Sándor: Láncos búcsú Máriacellben. Pesti Hírlap, 1991. 05. 04. 6. Mészáros Tibor Mindszentyről szóló kötete – amelyben kitér a máriacelli eseményekre is – 1997-ben jelent meg: Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak. Mindszenty bíboros titkárának visszaemlékezései. Pécs, Pro Domo, 1997.
[24] K. T. (Kipke Tamás): Mindszenty teste teljesen ép. Beszélgetés Szőke Jánossal. Új Ember, 1991. 05. 19. 2.
[25] Az 1956 utáni kommunista hatalom által terjesztett hazugsággal szemben – miszerint Mindszenty visszakövetelte volna az 1945 előtti egyházi birtokokat – a bíboros beszédében a következőképpen fogalmazott: „Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy – amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette – nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell.” In: Egy népfelkelés dokumentumai, 1956. Szerk. Korányi G. Tamás – Izsák Lajos. Budapest, Tudósítások, 1989, 107–109.
[26] Mindszenty József: Emlékirataim. Toronto, Vörösváry, 1974.
[27] Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, SZIT, 1989.
[28] A győri Kisalföld az édesanyja börtönlátogatását megidéző részt, az Új Ember az esztergomi érseki szék megüresedéséről szóló pápai döntés kommentálását, a sepsiszentgyörgyi Háromszék pedig egy válogatást közölt az emlékiratokból.
[29] „Bíboros úr félünk! E hős kor pár korcsát / bőszíti bíborod, bátor férfi-orcád: / magyar szivárványok legeslegpirossát / szövi fejed körül egy új mártíromság.” Mécs László: Magyar bíboros 1946-ban. Új Ember, 1991. 05. 05. 1.
[30] „Miért teszem ezt 83 súlyos esztendővel a vállamon? Azért, mert erre kényszerít a világon legárvább népem szolgálata, amit elvállaltam…” Mindszenty József: Ne haljon el a magyar szó. (Caracas, 1975. 04. 26.). Körlevél a dél-amerikai magyarokhoz. Új Ember, 1991. 05. 05. 8.
[31] Prohászka Ottokár (1858–1927): római katolikus püspök. 1905 és 1927 között Székesfehérvár püspöke. A magyar keresztényszociális gondolkodás meghatározó alakja. 1911-ben tette a Vatikán két művét és egy cikkét indexre.
[32] 1910 és 1944 között megjelent bulvárlap. 1920-tól – a Magyarország és a Pesti Napló bekebelezése után – létrejött az Est Lapok-napilapcsalád.
[33] Pozsgai József: „A meggyőződés adott erőt”. Ami kimaradt a Mindszenty-emlékiratokból. Magyar Nemzet, 1991. 05. 17. 8.
[34] A színdarabot 1996-ban mutatták be, több mint másfél évtizedig volt műsoron különböző színházakban.
[35] (Kevin): Jávor és Mindszenty. Esti Kurir, 1991. 05. 13. 12.