Arra kérlek benneteket, kedves magyar testvéreim, álljatok erősen a szent hitben, reményben és egymás iránti szeretetben. Főként a családi élet legyen tiszta és feddhetetlen, a názáreti szent család és az első magyar szent család, Szent István családi életének példájára.
(Hamilton, Kanada 1947. június 27.; Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára 077. dosszié)
0 Comments
Az emberi egyenértékűség Krisztussal kezdődik, ezért nincs és nem is lehet felebaráti demokrácia Krisztus és tanítása nélkül.
(1974. július 1. amerikai magyaroknak szóló levél; Válogatott levelek, Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára) A magyar egyház – ez is Szent István öröksége – mindig felelősséget érzett a nemzetért, népért. Vegyétek ki a nemzet történelméből az egyházat, és vajmi kevés marad a nemzeti kultúrából.
(1974. július 1. amerikai magyarokhoz írt levél; Válogatott levelek, Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára) A gyermek imádsága nem hiányozhatik innen a földi életből. Ez adja meg a méltóságot és a szépséget a családi életnek, hogy vannak benne imádkozó gyermekek, nem csak vétkező, bűnöző apák, anyák.
(Youngstown, 1974. június 2.; Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára hangfelvétel) Vannak kötelezettségek, sőt mondhatnám belső ösztönzések, amelyek nem szűnnek meg csak életünk utolsó leheletével: addig kell tennünk, amíg vagyunk!
(1974. május 14. Végvári Neuman Ferencnek szóló levél; Válogatott levelek, Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára) Csodálatos erős vár a család, ha küszöbe összenyílik a templom és a katolikus iskola megszentelt világával.
(Szentgotthárd, 1947. május 4.; Mindszenty Okmánytár, második kötet, Mindszenty harca, München 1957, Sajtó alá rendezte: Vecsey József 279. o.) Elveszett a gép és tudomány vonalán az ember ott, ahol a kereszténységtől elfordult, az igazságnak és szeretetnek hátat fordított.
(Zalaegerszeg, 1948. szeptember 8.; Mindszenty okmánytár, harmadik kötet, Mindszenty áldozata, München 1957, sajtó alá rendezte: Vecsey József 233. o.) A céltalanság érzése nagy-nagy nehezék az ember lelkén: bénítja és akadályozza a szellemi munkát.
(Mindszenty József: Emlékirataim 372. o.) Ki az a Tenger Csillaga? Isten Anyja döbbenetes méltósággal, hatalommal. Az ő méltósága minden kétséget kizáróan akkora, hogy nagyobbat már nem is lehetett teremteni: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”.
(Máriaremete, 1946. május 5.; Mindszenty okmánytár, első kötet, Mindszenty tanítása, München 1957, sajtó alá rendezte: Vecsey József 165. o.) Vallás és erkölcs összefüggése annyira benne él a köztudatban, hogy bár a tapasztalat kivételeket is mutat, a vallásos emberrel szemben több bizalmat tanúsítunk.
(1947. április 12. pásztorlevél; Mindszenty okmánytár, második kötet, Mindszenty harca, München 1957, sajtó alá rendezte: Vecsey József 182. o.) |