Mindannyiunk is hivatva vagyunk az Úr Jézus szavára. Mindannyiunknak a lelkében jelentkezik a kegyelemnek az az érintése, ami a Genezáreti-tó partján az apostolok lelkében működött. Csak ne lenne észrevétlen ez a hívás a lelkünkben!
(Pázmáneum, 1974. február 10.; Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára 052/b sz. d.)
0 Comments
Nagy és áldozatos szeretettel viseljük ennek a béna nemzet-családnak gondjait a szívünkön és tegyük oda azokat ma és mindennap az oltárra az Úr Jézus elé. Így remélhetjük, hogy a történelem Ura lehajol ehhez az ezeréves keresztény nemzethez és nagy jóságában megbocsátja a mi bűneinket is.
(Pázmáneum, 1973. február 18.; Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára 052/b sz. d.) Ahogy az ingatag ágon ringó madár a szárnyán emelkedik a magasba, úgy emelkedik a silány földről, a berkek mélyéről, vagy a föld színéről az emberi lélek az ima szárnyán Istenhez.
(Budapest, 1946. február 10.; Igazság és szeretet; Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára 015. számú dosszié 33. o.) A tudományos kutatás sohasem kerülhet szembe a katolikus tanítással, ha őszintén keresi az igazságot.
(Budapest, 1948. február 15.; Mindszenty Okmánytár, harmadik kötet, Mindszenty áldozata, München 1957, Sajtó alá rendezte: Vecsey József 140. o.) A megváltás művét épp azáltal vitte végbe, hogy az emberi nem helyett Istennek tett eleget és ezzel szerzett nekünk kegyelmet és üdvösséget. Amikor mi engesztelünk, a Megváltó lábanyomába állunk.
(1946. február 11. pásztorlevél; Mindszenty okmánytár, első kötet, Mindszenty tanítása, München 1957, sajtó alá rendezte: Vecsey József 123. o.) Mivel Szent Margit annyira azonosította magát a megfeszített Krisztussal, azért tudott annyira lehajolni az emberi és az egyházi szenvedések mélységeihez.
(Budapest, 1947. január 19.; Mindszenty Okmánytár, második kötet, Mindszenty harca, München 1957, Sajtó alá rendezte: Vecsey József 151. o.) Múltunk legszebb képe az édesanyánk képe és ehhez csak főhajtással, de nem seprővel közeledhetünk! Nem engedjük kisöpörni nevelő tanáraink tudását és jellemképét, ami eligazító számunkra a jövőben. Gyönge lesz az a seprő a tízparancsolat két kőtáblájához. És nem engedjük, hogy valaki seprőt fogjon kétezer éves édesanyánknak, az Egyháznak és ezeréves édesanyánknak, a magyar hazának. Védjük és oltalmazzuk liliomos Imre hercegnek, vezeklő Szent Margitnak alakját és jellemképét. És nem engedjük lelkünkből kisöpörni, se kiradírozni a magyar temetőket és az egész magyar történelmet!
(Budapest, 1945. október 14.; Mindszenty okmánytár, első kötet, Mindszenty tanítása, München 1957, sajtó alá rendezte: Vecsey József 57. o.) Isten különféléknek teremtette a nemzeteket, az egyeseket és azt akarja, hogy mindegyik a maga sajátos módján, sajátos értékei élésén keresztül jusson el a neki szánt célhoz. Tehát nem egymás ellen, hanem egymással kell tennünk mindent.
(1974. január 16. New Brunswick-i magyar iskolának írt levél; Válogatott levelek, Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára). Viseljétek gondját szívetek jóságának mindennap. Azt is gondozni kell, mint mindent, amit csak Isten a kezünkbe ad vagy ránk bíz.
(1974. január. 16. New Brunswicki magyar iskolának írt levél; Válogatott levelek, Magyarországi Mindszenty Alapítvány Levéltára) Az áhítat nem annyit jelent, hogy lesütjük a szemünket. Az kevés! Az egy életállapot, nem egy életmozzanat. És ez az áhítat élete összekapcsol Istennel, és én tudom, érzem magam fölött és az emberiség felett az Istennek az elsőbbségét és felsőbbségét.
(Pázmáneum, 1973. január 1.; Magyarországi Mindszenty Alapítvány levéltára 052/b. sz. d.) |